Attila József: Mi madre

(entradas anteriores sobre Attila József, Pon tu mano, Con el corazón puro)

MI MADRE

Tomó en sus manos el tazón
un domingo al atardecer,
sonrió en silencio
y se sentó un poco en la penumbra --

Trajo a casa en una cazuela
la cena de los señores,
y al acostarnos yo pensé
que ellos se comen la olla entera --

Mi madre era pequeña, murió pronto,
porque las lavanderas mueren pronto,
sus piernas tiemblan por la carga
y les duele la cabeza al planchar --

!Y allí el montón de ropa sucia!
Y el vapor como un juego
de nubes y para la lavandera
el desván es un cambio de aires --

La veo, se detiene con la plancha.
El capital destrozó su frágil talle,
se hizo más delgada -
pensad en ello, proletarios --

Se encorvó de tanto lavar,
yo no sabía que era una mujer joven,
en su sueño llevaba un blanco delantal
y entonces el cartero le saludaba --

6 de enero de 1931


ANYÁM

A bögre két kezébe fogta,
úgy estefelé egy vasárnap
csöndesen elmosolyodott
s ült egy kicsit a félhomályban --

Kis lábaskában hazahozta
kegyelmeséktől vacsoráját,
lefeküdtünk és eltünődtem,
hogy ők egész fazékkal esznek --

Anyám volt, apró, korán meghalt,
mert a mosónők korán halnak,
a cipeléstől reszket a lábuk
és fejük fáj a vasalástól --

S mert hegyvidéknek ott a szennyes!
idegnyugtató felhőjáték
a gőz s levegőváltozásul
a mosónőnék ott a padlás --

Látom, megáll a vasalóval.
Törékeny termetét a tőke
megtörte, mindig keskenyebb lett -
gondoljátok meg, proletárok --

A mosástól kicsit meggörnyedt,
én nem tudtam, hogy ifjú asszony,
álmában tiszta kötényt hordott,
a postás olyankor köszönt neki --

1931. ján. 6